Gondoltam a körmükre nézek már a szakszervezetek és a BKV között zajló hadakozásoknak. Eléggé piszkálta az oldalam ma is a közösségi utazás. Tegnap még arról hablatyoltam, hogy délutánig számítok fennakadásokra a tömegközlekedést illetően. Hiába, én kis naív teremtés! Ma reggel képes voltam az éppen aktuális sztrájk-helyzetről mitsem tájékozódva útnak eredni. Abszolút nem számítottam arra, hogy bármi és bárki akadályoztatja majd e derűs napon az én célba érésemet. De viszonylag hamar feleszméltem az önmagam alkotta mesevilágból. A HÉV digitális menetrendjén nem a megszokott indulási időpontokkal találkoztam... Nem indult az a járat, amelyik a hosszú ideje változatlan menetrendben rendszerint helyet foglal. Ez így hirtelenjében plusz 10 perc csúszást jelentett. Szokatlanul megtelített vasúti kocsikkal ugyan, de útnak eredtünk. Talán még sosem fordult velem elő, hogy keresve is alig találtam magamnak ülőhelyet. De most ez egy különleges nap volt, s valóban szlalomozni kellett a szemeimnek, hogy ráleljek a reggeli utazás kihagyhatatlan ,,eszközére", egy éppen a magam tomporához illő ülőhelyre. Ablak mellett, egy idős hölggyel szemben huppantam le. Biztos nagybevásárolni indult, mert a lábainál pihent egy kinézetre átlagos, méretben viszont igencsak terebélyes kerekes-szatyor. Ez valamelyest korlátozott minket a nyugodt utazásban, mert lábainkat se előre, se hátra, sem oldalra nem igazán tudtuk mozgatni. Szorosan egymáshoz tapadt lábakkal kattogtunk tova a síneken (Saját bal és jobb lábunk volt az említett pozícióban, s nem az övéi párosultak az enyéimmel). Nem volt mit tennem, mosolyától teltarcú, elnéző fiatal emberré illetett lennem. Igazán kényelmetlen pozitúra volt.
Aztán a türelmetlenkedő utazóközönség csak nőttön-nőtt. Azt észleltem, hogy nem voltak arányban a le és a felszálló utasok. Meglátásom szerint 97% szeretett volna akár erőszakot alkalmazva is bepréselődni a szerelvénybe, s csak 3% kívánt megválni társaságunktól. A lapos konzervdobozban szellősebben helyezkednek el a heringek, mint a pórul járt embertársaim a szentendrei HÉV kocsijaiban. Többször is összeakadtak pillantásaim hajlott korú idősekével. Természetesen egy átlagos köznapi utazás alkalmával tüstént felpattanék a helyemről és átadnám azt, de most még csak fontolóra sem vettem. Ott és akkor egy szimpla helycsere megvalósíthatatlannak tűnt.
Az ablaküvegeken nem láttunk át a közösségünkből kiáradt különféle száraz, nedves lég és egyéb áramlatoktól. Én nem próbáltam meg a páramentesítés útjára lépni, mert 200 ember közreműködésével került a ,,dolog" oda, s e vírusos időszakban nem találtam túlontúl szerencsésnek az ablakot ingem ujjával, kezemmel és zsebkendővel sem törölgetni.
Minden megállóban minimum plusz 2 percet vesztegeltünk. A megállók számát összeadva, s így az eredményt megsaccolva: félórát vártunk a felszállókra. Szóval, ha az elejéről idecsapjuk a 10 percünket, máris 40 perces késést könyvelhetünk el.
A metro járt, bár az is tömve volt! Busszal is kellett ám utaznom. Az Örs Vezér téren el-elvétve láttam buszokat. Az enyém pont a megállójában várakozott. (De ugyanezt az pillanatképet a maradék 30 megállóban nem láttam.) Nem mondhatom, hogy szerencsém volt, mert egyetlen °C fokkal sem volt melegebb a járművön, mint odakünn. Mellesleg az amúgy 10-15 percenként közlekedő járat most félóránként gördült ki a megállóból. Rám még maradt 20 perc. Az annyi mint: Egy, azaz 1 teljes óra!
Így kezdeni egy napot az ötérzékű embereknek igazán felemelő érzés lehet.
Én továbbra is derűvel gyógyítom ezeket a sebeket. Meg aztán így a sokadik sztrájk után már azt is mondhatom: hozzászoktam.
A visszaérkezésem - kollegának hála - automobilos segédlettel már könnyedebb volt!
Hétvégén még biztos áll a bál, lesz tüntetés is és a szakszervezeti vezető szerint hétfőn többen csatlakozhatnak a sztrájkoz, mivel troli és metrógarázsokból is megkeresték őket.
Tyűha! Izgalmasnak ígérkezik. Popcornnal és colá-val az ölünkben szemléljük az eseményeket.
Érthető indokot kapott a BKV! Miért kell a harc? A válság idején a kormány tőlünk is sok pluszt elvett, sőt bafagyasztottak néhány juttatást is. Fájt-fájt, de megértettük: Ezt másképp nem lehet kezelni. Szükséges volt e lépést megtenniük.
A 3%-ért ekkora patáliát csapni! (Jól tudom; az is pénz, de az is ám amit taxira költünk, hogy hazajuthassunk!)
Némely járművezető akár ilyesféleképpen is ejthet szót e dologról:
Gyerekek! Nekem különösebben nem fáj, hogy elveszik az étkezési utalványaim, ezidáig is a srácoknak adogattam oda, de ha már megtehetjük, hogy sztrájkolunk - tegyük. Egy ekkora szakszervezet ellen fellépni szinte lehetetlen. Megbénítjuk újra a fővárosi közlekedést, aztán a százezrek hangos sóhaja elrendezi az ügyünket. A tömegközlekedés nélkülözhetetlen. Meglátjátok - felénk billen majd a mérleg tálcája, s újra nyertesként távozunk. Persze visszatérünk néhány hónap múlva újra valami balgasággal!
Az IWIW közösségi oldalon született egy klub:
Akiknek a tökük ki van a BKV sztrájkkal!
Az az érzésem, hogy az újabb és újabb belépő tagoktól sokáig lesz ,,népszerű " e csoportosulás. S nem csupán a közeljövőben.
De adja Isten, hogy ez csak egy eltévedt és be nem teljesedő megérzésem legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése