Üdvözöllek!

2010. január 16., szombat

,,Halló! Szeretnék egy taxit kérni a..."


,,Folytatódik a sztrájk, miután a péntek kora esti egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a munkabeszüntetést kezdeményező szakszervezetek között a kollektív szerződésről." - Olvasom mindezt az egyik internetes hírportál hasábjain.
Gondoltam a körmükre nézek már a szakszervezetek és a BKV között zajló hadakozásoknak. Eléggé piszkálta az oldalam ma is a közösségi utazás. Tegnap még arról hablatyoltam, hogy délutánig számítok fennakadásokra a tömegközlekedést illetően. Hiába, én kis naív teremtés! Ma reggel képes voltam az éppen aktuális sztrájk-helyzetről mitsem tájékozódva útnak eredni. Abszolút nem számítottam arra, hogy bármi és bárki akadályoztatja majd e derűs napon az én célba érésemet. De viszonylag hamar feleszméltem az önmagam alkotta mesevilágból. A HÉV digitális menetrendjén nem a megszokott indulási időpontokkal találkoztam... Nem indult az a járat, amelyik a hosszú ideje változatlan menetrendben rendszerint helyet foglal. Ez így hirtelenjében plusz 10 perc csúszást jelentett. Szokatlanul megtelített vasúti kocsikkal ugyan, de útnak eredtünk. Talán még sosem fordult velem elő, hogy keresve is alig találtam magamnak ülőhelyet. De most ez egy különleges nap volt, s valóban szlalomozni kellett a szemeimnek, hogy ráleljek a reggeli utazás kihagyhatatlan ,,eszközére", egy éppen a magam tomporához illő ülőhelyre. Ablak mellett, egy idős hölggyel szemben huppantam le. Biztos nagybevásárolni indult, mert a lábainál pihent egy kinézetre átlagos, méretben viszont igencsak terebélyes kerekes-szatyor. Ez valamelyest korlátozott minket a nyugodt utazásban, mert lábainkat se előre, se hátra, sem oldalra nem igazán tudtuk mozgatni. Szorosan egymáshoz tapadt lábakkal kattogtunk tova a síneken (Saját bal és jobb lábunk volt az említett pozícióban, s nem az övéi párosultak az enyéimmel). Nem volt mit tennem, mosolyától teltarcú, elnéző fiatal emberré illetett lennem. Igazán kényelmetlen pozitúra volt.
Aztán a türelmetlenkedő utazóközönség csak nőttön-nőtt. Azt észleltem, hogy nem voltak arányban a le és a felszálló utasok. Meglátásom szerint 97% szeretett volna akár erőszakot alkalmazva is bepréselődni a szerelvénybe, s csak 3% kívánt megválni társaságunktól. A lapos konzervdobozban szellősebben helyezkednek el a heringek, mint a pórul járt embertársaim  a szentendrei HÉV kocsijaiban. Többször is összeakadtak pillantásaim hajlott korú idősekével. Természetesen egy átlagos köznapi utazás alkalmával tüstént felpattanék a helyemről és átadnám azt, de most még csak fontolóra sem vettem. Ott és akkor egy szimpla helycsere megvalósíthatatlannak tűnt.
Az ablaküvegeken nem láttunk át a közösségünkből kiáradt különféle száraz, nedves lég és egyéb áramlatoktól. Én nem próbáltam meg a páramentesítés útjára lépni, mert 200 ember közreműködésével került a ,,dolog" oda, s e vírusos időszakban  nem találtam túlontúl szerencsésnek az ablakot ingem ujjával, kezemmel és zsebkendővel sem törölgetni.
Minden megállóban minimum plusz 2 percet vesztegeltünk. A megállók számát összeadva, s így az eredményt megsaccolva: félórát vártunk a felszállókra. Szóval, ha az elejéről idecsapjuk a 10 percünket, máris 40 perces késést könyvelhetünk el.
A metro járt, bár az is tömve volt! Busszal is kellett ám utaznom. Az Örs Vezér téren el-elvétve láttam buszokat. Az enyém pont a megállójában várakozott. (De ugyanezt az pillanatképet a maradék 30 megállóban nem láttam.) Nem mondhatom, hogy szerencsém volt, mert egyetlen °C fokkal sem volt melegebb a járművön, mint odakünn. Mellesleg az amúgy 10-15 percenként közlekedő járat most félóránként gördült ki a megállóból. Rám még maradt 20 perc. Az annyi mint: Egy, azaz 1 teljes óra!
Így kezdeni egy napot az ötérzékű embereknek igazán felemelő érzés lehet.
Én továbbra is derűvel gyógyítom ezeket a sebeket. Meg aztán így a sokadik sztrájk után már azt is mondhatom: hozzászoktam.
A visszaérkezésem - kollegának hála - automobilos segédlettel már könnyedebb volt!
Hétvégén még biztos áll a bál, lesz tüntetés is és a szakszervezeti vezető szerint hétfőn többen csatlakozhatnak a sztrájkoz, mivel troli és metrógarázsokból is megkeresték őket.
Tyűha! Izgalmasnak ígérkezik. Popcornnal és colá-val az ölünkben szemléljük az eseményeket.
Érthető indokot kapott a BKV! Miért kell a harc? A válság idején a kormány tőlünk is sok pluszt elvett, sőt bafagyasztottak néhány juttatást is. Fájt-fájt, de megértettük: Ezt másképp nem lehet kezelni. Szükséges volt e lépést megtenniük.
A 3%-ért ekkora patáliát csapni! (Jól tudom; az is pénz, de az is ám amit taxira költünk, hogy hazajuthassunk!)

Némely járművezető akár ilyesféleképpen is ejthet szót e dologról:
Gyerekek! Nekem különösebben nem fáj, hogy elveszik az étkezési utalványaim, ezidáig is a srácoknak adogattam oda, de ha már megtehetjük, hogy sztrájkolunk - tegyük. Egy ekkora szakszervezet ellen fellépni szinte lehetetlen. Megbénítjuk újra a fővárosi közlekedést, aztán a százezrek hangos sóhaja elrendezi az ügyünket. A tömegközlekedés nélkülözhetetlen. Meglátjátok - felénk billen majd a mérleg tálcája, s újra nyertesként távozunk. Persze visszatérünk néhány hónap múlva újra valami balgasággal!

Az IWIW közösségi oldalon született egy klub:
Akiknek a tökük ki van a BKV sztrájkkal!
Az az érzésem, hogy az újabb és újabb belépő tagoktól sokáig lesz ,,népszerű " e csoportosulás. S nem csupán a közeljövőben.
De adja Isten, hogy ez csak egy eltévedt és be nem teljesedő megérzésem legyen.

2010. január 14., csütörtök

Mi húsz? Mi mennyi? Köszönetnyílvánítás a két évtizeden is túl üzemelő Szentendrei Gyermekszínház Mindenkori Vezetőjének


,,Talán egy perc alatt, talán egy év alatt – sikerül meghódítani…” Ugye ismerős e dalszöveg? Óh, ’hát kérem alássan – valahogy ilyesformán álltam én a jelenleg is velem karöltve együttműködő Szerelmemmel. Én valamelyest meghódítottam Őt. Ő teljes mértékben meghódított engem. No rendben. Elárulok egy nyílt titkot: Az én hű páromnak nincsenek személyiségi jegyei, ámbár nagyon változatos és sokoldalú. A neve sem kimondottan nőies: Színház. Na ugye, hogy nem?!

Amikor az ember rövid de tömör életszakaszt hagy maga mögött, akkor fiatalon is azt érzi, hogy rendkívül sok minden történt vele az elmúlt időkben. Olyan az életünk, amilyenek Mi magunk. Jómagam soha nem szerettem háttérben maradni, igyekeztem minden elém táruló lehetőséget kihasználni, vágytam a sikerélményekre, rendszerint munkába bocsátkoztam, hogy ne legyenek tétlenséggel telített napjaim, akarva-akaratlanul is sokat tapasztaltam úgy a magánéletemben, mint azon túl. Nem kell osztanom se szoroznom, hogy megállapítsam így két esztendővel a felnőtté válásom után: igazán mozgalmas és legkülönfélébb történésektől sűrű életem volt ezidáig.

Már gyermeteg kisdiákként is rajongtam az olvasásért, a versekért, szerettem énekelni. Mindez – mondhatni kitűnt belőlem, ugyanis rendszerességgel szerepeltettek tanítóim, tanáraim különféle iskolai és városi ünnepélyeken, irodalmi és zenei versenyeken. Néhány kiemelkedő helyezés után már-már komolyabban foglalkoztatott a színészet, mint hívatás. Kissé meglendült az önbizalmam, s arra az elhatározásra jutottam, hogy ’ha törik, ’ha szakad – Én megteszek mindent az előrejutásom érdekében. Tervnek e gondolat igen nemes volt. Sokáig valóban csak terv lehetett. Nem voltak azidőtájt kapcsolataim színházi ,,figurákkal’’. Fogalmam sem volt merre vezessen utam. Úgyhogy még egy-két tanéven keresztül az oskola falain belül végeztem szelíd szárnycsapásokat. Mígnem egyszercsak ’mit ad Isten… Megláttam a faliújságra biggyesztve egy figyelemfelhívó szöveget. Pontosan idézni nem tudom, viszont lényegében az állt rajta, hogy Kertész Kata a városi színjátszócsoportjába előadóművészi ambíciókkal megáldott kisdiákokat toboroz, s szeretettel várja a felvételire érkezőket a PMK (*) színháztermébe. Rögtön tudtam: legközelebbi fontos feladatom az lesz, hogy eltipegek e meghallgatásra.

A következő napok valamelyikén így is tettem.

A kicsiny önmagamnak már az is varázslatos volt, hogy egy hatalmas színházterem hatalmas színterére léphettem. Kérdések érkeztek felém, melyekre igyekeztem őszintén válaszolni, feladatokat kaptam, melyeket tudásom legjavával oldottam meg. Felvettek.

Teltek-múltak a dolgos iskolás hétköznapok, s én mindegyre csak a péntek délutánt vártam. Ez a nap volt ugyanis a színjátszó szakkör napja. Rengeteg képességfejlesztő játék, beszédtecnnikai feladatok, mozgás tréningek emelték ezen délutánok fényét. Mi tagadás: élveztem. Csakhogy néhány alkalom után a Keresztanyukám, aki akkor a nevelőanya szerepét töltötte be az életemben, gátakat állított elém. A színjátszó anyagi vonzataira hivatkozva, nem engedett el a foglalkozásokra. Ezen hírre felbuzdulva, felkerestem Katát, s említést tettem neki az esetről. Játszi könnyedséggel küldött haza a hírrel, hogy nekem ezentúl nem kell az óradíjakat fizetnem. Boldogan trappoltam az utcán, s már alig vártam, hogy az otthon küszöbét átlépve tudassam mostohaanyámmal a tényeket. Ez megtörtént. Őt cseppet sem érintette meg a kijelentésem, inkább egy sivár de határozott NEM!-et kiálltott felém. Törékeny ifjú voltam, a lelkem is könnyedén siránkozott. Egyre többet. Ezen ominózus esetnél is pityergésbe tört ki bánatom. Katám csak napokkal később értesült minderről. A testvérem (aki gyerekként szintén járt hozzá színpadi foglakozásokra) tette szóvá. Ekkor már lehetett sejteni, hogy itt nem az anyagiak akadályoztatnak, hanem a mostohám zord konoksága. Nem engedte a boldogságot közel hozzám. Mindig arra igyekezett törekedni, hogy a lobogóan jó hangulatom lelohassza. Ezen időszakban vett fordulatot az életem. Bátorságot merítve elsétáltam a helyi gyámhatósághoz, ahol segítségért ,,fohászkodtam’’. Hosszabb-rövidebb idők elteltével érkeztek a parolák. Sok-sok számomra kedvező dolog mellett ott állt a korlátozásaim feloldása, s benne a rendszeres Színjátszóra járás lehetősége... Ezek után minden adandó alkalommal koptathattam a - Világot jelentő deszkákat-.

S mindmáig sincs ez másképp.

’Nos valahogy így indultam el e komoly művészi hivatás rögös útjain.

Hálás vagyok a sorsnak, hogy lehetőséggel kínált. Hálás vagyok Kertész Katának, amiért a lehetőségeimnek utat nyitott.

Kata odaadása, lelkessége, szívessége minden rezdülésében tiszta. Nemcsak színész-rendezőtanárként mutatkozott meg számomra, hanem mint magánember is rengeteg szépséget, csodát hozott az életembe. Mindig öröm látni Őt munka közben. A kreatív alkotás számára a szabadsággal függ össze. Időtlennek, határolt tértől mentesnek látja ilyenkor a világot.

Idejekorán ráeszméltünk, hogy Anyánk helyett, Anyánkkal van dolgunk. S mégcsak csipetnyi irónia sincs e kijelentésében. Nagy családot fogadott maga köré. De mivel szíve is oly hatalmas, mindenki számára jut benne hely bőven.

A civil mivoltomban is nagy szerepek hárultak reá. Ha segítségre volt szükségem, időnként szó nélkül is nálam termett. Megérzései anyai ösztönökkel versenyeznek.

Ma is örömet nyújt számomra, ha találkozom vele akár itt, akár ott. Szívesen fogad ifjú színjátszósai közt, s szintúgy szívesen melegséggel átitatott otthonában.

Ha csak azokat az élményeket gyűjteném össze, melyek az Ő közreműködésében, jelenlétében értek engem, már akkor is kiemelkedően boldog és szerencsés embernek vallanám magam.

Szokás emlegetni, hogy vannak dolgok, amik nem változnak… Ez személyekre is értendő. Katám mindig megmarad annak, akinek megismertem, megismertük: A Mindig Mosolygós Őrangyalnak.

Előttem áll még az életem. Rengeteg tervem van a jövőre nézve. Hiszem, hogy azokkal a tanításokkal, nemes gondolatokkal a ,,zsebemben’’, amelyeket Keke adott át nékem; ígéretes évtizedeknek nézhetek elébe.

Ezúton is KÖSZÖNÖM!


,,Nem vagyunk magunk.
A világ alakul,
és mi részei vagyunk ennek az átalakulásnak.
Az angyalok vezetnek és védelmeznek bennünket.’’

/Paulo Coelho/


Ui.: Szeretünk. Mindannyian.

(*) PMK – Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár (Szentendre)

2010. január 13., szerda

A Kisember nagyot vállal!


Ha valaki erre tévedt, s volt szerencséje megtekinteni az itt fellelhető tartalmakat, akkor arra lehetett figyelmes, hogy egy nap leforgása alatt immáron ez a negyedik bejegyzésem. (Igaz két dátum alatt, de az első nem számít, mert amaz Éjfél előtti percekben kreálódott). Ez lehet, hogy némely személyeknek nem feltétlen téma – de ezúton közlöm: nincs nekem mindig ilyen sok szabadidőm. Ma is itthon maradtam ugyan, de nem rajtam múlott, hogy verejtékemben úszva dolgozom-é avagy sem. Felhívott reggel egy kollegina, hogy délutánig még érezteti magát a tegnap megkezdett BöKöVö sztrájk, úgyhogy maradjunk otthon pihengetni.

Nem hadakoztam, szót fogadtam.

De persze e Blog még az újdonság hatásával bír számomra. Nincs egy teljes napja, hogy megszületett, s milyen szépen helyrepofoztam… ’Há de nem?! Legyünk már őszinték. De. Büszke is vagyok rá. Mutatós.

Frissességének is betudható a négy firkám. Lesznek majd napok, mikor nem pötyögtetem a klaviatúrát. Ugyanis itt lebeg a lelki szemeim előtt a mozgókép, melyen szerény személyem látható, ahogyan meggyötörten, ágról szakadtan, tompa tekintettel belibbenek (bevonszolom Önnön magam) a szobámba és a rajtam lévő kabáttal, lábbelivel mitsem törődve a puha ágyra ejtem apró testem. Apropó! Apró. Ha már egy meghatározatlan, de időnként jól behatárolható mértéknél tartunk…

Tudjátok nem könnyű Pepeként élni ebben a magyarajkú állatkertben.

Mindaddig nem értek a minap említésre méltó hatások, mígnem gondoltam egy merészet: Kilépek az utcára.

Úgy véltem nem árt meg, ha finoman kikacsintok a zárt ajtók mögül. A célomhoz és indokomhoz igazítottam a járásom. Nem voltak könnyed lépteim, de nem is rohantam. Inkább baktattam. Csekkek szundítottak a táskámban, melyeket várt a posta.
Utam először egy bankautomatához vezetett. Hamar megállapítottam; nem volt túl kreatív a gépezet tervezője. Az újabb típusú készülékek számbillentyűzete körül van egy műanyag ,,tetőcske”. Bizonyára azért biggyesztették oda, hogy az érdeklődő szempárok ne láthassák, milyen PIN kódot ütök be. Ők távolabbról hamarabb vételezik a kombinációmat, mint ahogy én kitapogatom a gombokat. Látni nem látom a billentyűzetet, hisz eltakarja a műanyag borítás. Komoly fejtörést okoz, miként lehetséges a legegyszerűbben beírni a kódodat. 1. Leguggolsz, s akkor látod a burkolat alatti számokat, de minden a környékemben lófráló embertársam hülyének néz. 2. Megállsz a szerkezet előtt, leguggolsz, s néhány másodperc alatt memorizálod a számok elhelyezkedését, majd felegyenesedsz és jól eltakarva a gombokat kitapogatod a számaid. Akinek sosem mentek a memóriafejlesztő játékok ezt a lehetőséget vesse el, mert itt csak háromszor próbálkozhat, aztán megeszi a masina a bankkártyáját. 3. Megállítasz egy járókelőt, s megkéred, hogy legyen segítségedre. Megemlíted neki, hogy addig erősen felfelé nyomod a műanyagot, amíg ő az általad diktált számsort beüti. 4. Jókedvűen, mosolyogva, fütyülve, danolászva megközelíted az automatát, majd a pillanatok töredéke alatt egy határozott és erőteljes mozdulattal letöröd a zavaró tényezőt. 5. Keresel egy eléggé merev és hosszú faágat, leveleitől megtisztítod, hogy ne akadályozzon semmiben se, s pregnáns mozdulatokkal a faág végét használva ügyesen beírod a beírandót. Ezen projektbe kevésbé jól látók ne fogjanak bele, mert úgyis kudarcba fulladnak.

Nos, történjék is bárhogy a tranzakció, a kreativitásod kell előtérbe helyezned.

Azt hiszem én nem törődtem az emberhaddal magam körül, s alkalmaztam az 1. pontban foglaltakat.

Ne feledd: a másik kezedben a pénztárca, táska, szatyor, kesztyű, kamera figyel téged stb.

Oldd meg! Aztán, ha sikerül – töröld meg a homlokod, s emelt fővel, büszkén menj utadra.

A pénz nálam, irány a főposta!

Immáron szaporább léptekkel közelítettem meg az objektumot. Ez csak természetes, hisz az utolsó centig megkopasztottam a mágneskártyám, tehát nem csak mutatóban lapul pénz a tárcámban.

A fotocellás ajtók rendre szétnyíltak előttem. Egy nénike persze nem óhajtotta észrevenni, hogy szorosan mögötte klaffogok, így ’hát a nagy hirtelenséggel visszavágódó csapóajtó (ami a fotocellás ajtón túl várja a vendégeket) szenvedélyesen megcsókolta az orrom. Persze rendre megérkeztek az ,,Elnézést!” s tőlem is a ,,Semmi baj!” opuszok.

Orromat masszírozva kerestem azt az ablakot, ahol látható egy csekkszelvénynek avagy bankjegynek a szimbóluma. Nem volt túl nagy választék. Meg aztán az is igaz, hogy mindössze 3 ablak állt nyitva (melyből egy információspult volt), tehát rögvest töpörödött a lehetőségek tárháza.

Előttem többen is sorbaálltak. Teltek-múltak a percek. A nagykabátomnak köszönhetően már kezdett gyöngyözni a homlokom is.

Már csak egy valaki állt előttem (történetesen a már említett nénike), mikor berobbant a hivatalba egy fiatalember, odastartolt a másik nyitott ablakhoz, s annak ellenére, hogy pénzbefizetés ott nem zajlik – megkérdezte: Lehet egy csekket befizetni? A válasz egy mosolygós ,,Persze!” volt.

Mulatságos, hogy azok mindig nehezebben boldogulnak ügyes-bajos dolgaikkal, akik tisztességesen, épelméjűen, megértőn élik napjaik. No, de ez van.
Egy gondolatban zajló fejhezkapás és egy mosoly elrendezte ezt a mozzanatot is.

Miután sikerrel megritkítottam a pénztárcám nem is oly rég szerzett tartalmát, hazafelé vettem az irányt.

Cikáztak a gondolataim; nem kéne-e valamit vásárolni otthonra, ha már boltok előtt haladok el?! Aztán arra az elhatározásra jutottam: de. A napokban csináltam zöldbabos-csirkepörköltet (Merthogy én ilyeneket is szoktam <--- erre is büszke vagyok!), s elfogyott a tejföl, amivel szeretem nyakon önteni.

Bementem hát az egyik helyi hipermarketbe.

Végülis több mindent vásároltam: tejet, kenyeret, ásványvizet, folyékony szappant, narancs szörpöt ééés tepertőőőt! (Nagyon rég ettem. Ott mosolygott rám a hentespultból - megkívántam! Nehogy azt higgyétek másra nem tellett. Sőt. Ez afféle hungarikum már. Ára közelít a magyar libamájhoz, pástétomhoz. Egyáltalán nem olcsó étek.)

A pénztárnál egy valaki állt előttem. Mögöttem egy korombeli srác, aki épp hangosan közölte barátnőjével telefonon, hogy 5 perc és nála terem.

Rám került a sor. A pénztárban ülő hölgy hirtelen belekezdett az áruim kódolvasásába, mikor én feltettem neki a kérdést: Lehet-e ÁFÁ-s számlát kérni?

Egy, a főpénztárban igényelhető számmal lehetséges egyébként, de velem most kivételt tett. Stornozta a már lehúzott árukat és kezdte előlről. Sokat bíbelődött, látszott, hogy ritkán kérnek imitt ÁFÁ-s számlát. Mindeközben a fiú újra hívta párját. ,,Kicsim, tévedtem. Félóra.”

Behemens orr alatt mormolások közepette megszületett a számlám.

Nagy pakkal a hónom alatt ismét útnak eredtem. De még nem haza. Szerettem volna magamnak egy új nadrágot. A hipermarket szomszédságában épp állott egy ruházati bolt. Csomagostul megrohamoztam.

Nehéz volt megrakodva cikázni az állványok és állófogasok között.

Hosszasan szemléltem egy farmerekkel megrakott polcot, mire elém állt az egyik eladó, s azután érdeklődött, hogy segíthet-e?

Tudomására hoztam, hogy magamnak szeretnék nadrágot vásárolni.

Erre ő sanda mosollyal az arcán: De ezek felnőtt nadrágok!

Na, itt aztán nem tudtam hirtelen reagálni, ugyanis sejtettem, hogy nem a gyerekes megjelenésem végett kaptam tőle ezt a mondatot. A bejegyzésem elején felhorkantam az – apró - szóra. Jelentem: az ide vonatkozik. Ide, az én 164cm-emre.

A legerősebb bók számomra: Húúú, be colos vagy!

Mindig azt hiszem, hogy már rég megbékéltem a magasságommal. De az ilyen szösszenetek, mint ami e boltba is megesett, újra felizzítják bennem a lávát, amely kitörni látszik vulkánjából.

A hölgy újra: ,,A gyerekruházati részleg beljebb van. Ott talán sikerrel járnál!”

- Köszönöm. Mondtam ezt némi szigorral.

Szemrebbenés nélkül kolbászoltam át a Kid részlegre.

Spiderman, G. I. Joe, Pokemon, Shrek… Alapjában véve, nincs ezen figurákkal bajom, de 21 esztendősen képmásukat aligha viselném könnyedén a nadrágomon.

Egyébként volt már rá példa, hogy a gyerkőcök ruhaneműi között találtam magamravalót.

De ma nem gyarapítottam a ruhatáram.

Pepe hátra arc! Pepe elindul az ajtó felé. Pepe elköszön:

- Majd, ha megnőttem, visszajövök!

Különös ballanszírozás volt a hazaút. Válltáska ölel körül, egy vekni kenyér a bal zsebemben, egy karton (6x2L) ásványvíz az ölemben…

Otthon mindent a helyére tettem, elpakoltam egy valamit viszont nem. Mert azt nem is vásároltam.
Tejfölt.

Ahelyett, hogy itthon sziesztáztam volna, elkövettem egy baklövést. Kiléptem az engem védelmező szobám falai közül az utcára, - embertársaim közé.

Isten patikája


(Egy barátom osztotta meg velem az alábbi információkat – megfontolandóak!)

Először mondja az Írás: az Isten elválasztotta a sós vizet az édestől, alkototta a szárazföldeket, ültetett kerteket, állatokat és halakat teremtett, ezt mind megteremtette, mielőtt az embert. Ő mindent biztosított életünkhöz, mielőtt megszülettünk.
Egészségünkre ezek a legjobbak és a leghatásosabbak, ha nyersen fogyasztjuk az Éden gyümölcseit.

Mi – sajnos – nagyon lassan tanulunk.

Isten ezért adott mindenhez egy óriási nyomravezető segítséget, hogy az ennivalók hogyan segítenek a testrészeinken..
A természet patikája fantasztikus !

Sárgarépa

Egy szelet sárgarépa úgy néz ki, mint egy emberi szem. A pupilla, az írisz, a sugárirányú vonalak úgy néznek ki, mint az emberi szem. És IGEN, a tudomány ma már tudja, a sárgarépa nagyszerűen feljavítja a szem vérkeringését és működését...

Paradicsom

A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek is négy kamrája van és piros... A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal amik igazi táplálékot jelentenek a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C -vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését)

Szőlő

A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért.

Dió

A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy. A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg. Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést.

Kidney bean

A vesebab segíti a vese működését és valóban úgy néz ki, mint egy vese.

Zeller, Kínai kel, Rebarbara

A zeller, a kínai kel és a rebarbara olyanok, mint a csontok.

Ezek valóban erősítik a csontokat. A csontok 23 % szódát tartalmaznak. Ezek a zöldségek is 23 % szódát tartalmaznak. Ha nincs elég szóda az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontjaid meggyengülnek. Ezek az ételek megerősítik a csontvázat

Avocado

Az avokádó, a padlizsán és a körte segítik anyaméh és a méhnyak egészséges működését. Hasonlítanak is rájuk. A tudományos kutatások szerint, ha egy nő heti egy avokádót elfogyaszt, egyensúlyban tartja a hormonjait, megakadályozzák a nemkívánatos születési súlyt és megelőzik a méhnyakrákot. Mennyire megalapozott ez? Pontosan 9 hónap kell, hogy az avokádó bimbóból érett gyümölccsé fejlődjön, több mint 14000 különböző élelem-alkotóelem található minden egyes gyümölcsben, mégis a modern tudomány eddig csak 141-et tanulmányozott.

Füge

A fügék tele vannak magokkal és párosával lógnak, míg fejlődnek. A fügék elősegítik a spermák mozgási sebességét és növelik a mennyiségüket, ami kizárja a magtalanságot.

Édesburgonya

Az édes burgonya a hasnyálmirigyre hasonlít és ténylegesen egyensúlyban tartják a szervezetet a cukorbetegség megelőzése szempontjából.

Olive

Az oliva bogyó segíti a petefészek egészséges működését.

Narancs

A narancs a grapefruit és az egyéb citrusfélék olyanok, mint a női emlőmirigyek és segítik a mell egészségét és a nyirokmirigy csomók a mellből való eltávozását.

Hagyma

A hagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint a hagyma segít eltávolítani a hulladék anyagokat a sejtekből. Könnyeket fakasztanak, amik viszont tisztítják a szemet Társa a fokhagyma szintén segít eltüntetni a hulladék anyagokat és a veszélyes mérgező anyagokat.

Bevallom jómagam is megmosolyogtam ezeket a tényeket... Merthogy azok. Tények. S kétségkívül. Utánuk olvastam és mindenütt megerősítették a fenti sorokat. A mosolyom nem is a szervezetünkre és testünkre gyakorolt hatásaikra volt egyfajta reakció, hanem sokkalta inkább a gyümölcsök és zöldségek alakjai. Ahogy játszi könnyedséggel összehasonlíthatóak az ember külalaki adottságaival.
Lehetséges, hogy ezentúl sokunk alapfokú gyógyászati tippekkel látja majd el a zöldségesnél mellettünk tanácstalankodó vásárlót?! - Tessék mondani hölgyem, küzd Ön valamilyen egészségügyi problémával? Jajj, Aranyoskám... Igen. Veseproblémáim vannak mostanság. - Értem. Akkor nézzünk csak szét... Oh, ebben a kosárban vesebab van. Neve, alakja a maga problémás területével azonos. Vigyen haza belőle 1-2 kilócskát, készítsen belőle finomakat. Meglátja jól lakik majd, s a problémája is mérséklődni fog.
Segítettünk egy vásárlónak, javítottuk az üzletet az eladónak, magunknak is vételeztünk valamit jóáron. Ezek után a napunk és közérzetünk már csak kellemes lehet. :-)

A zene, az kell!


Mostanság arra lettem figyelmes, hogy az eddig beszűkültnek vélt általam kedvelt zenei palettára folyamatosan kerülnek fel újabb és újabb előadók, együttesek. Hogy ez tulajdonképpen minek is köszönhető: nem tudom. Azt viszont valamelyest appercipiálom (érzékelem; ezt a szót az egyik színház vezetőjétől hallottam megannyiszor, s mint a mellékelt ábra mutatja - belém ivódott), hogy semmiképp nem vált hátrányomra. CD-k tömkelege vesz körül, s ez egy ideig biztonságot nyújt nekem zenei téren. Gondolok arra, hogy nem esem pánikba attól, hogy nem találok a hangulatomhoz éppen igazodó lemezt, albumot. Engem kifejezetten érdekel, mi is az a momentum, az a hatás vagy nevezzük akárminek, amely befolyásolja milyen dallamot hallunk szívesen. Lehetséges a zenék mi magunk vagyunk. A korongok, az mp3 albumok, a lemezek tükrök? Lehet, hogy csupán részint. Ugyanis, ha én egy lírikus és idilli szimfóniát hallgatok épp, nem biztos, hogy hangulatban és egész mivoltomban csak és kizárólag hasonló vagyok. Az viszont kézenfekvőbb gondolat, hogy az egész CD és zenetárunk vetíti ki a személyiségünket. Az alábbi előadók, együttesek, stílusok a saját polcaimról köszönnek vissza rám: Koncz Zsuzsa, Bródy János, Illés, Fonográf, Szörényi Levente, Lerch István, Zorán, Tolcsvay testvérek, 100 Folk Celsius, Halász Judit, Hofi Géza, Horgas Eszter, St. Martin, (Magyar színész-előadók: Kern András, Kulka János, Cserhalmi György, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Für Anikó), Pa-Dö-Dő, Boban Markovich, Al Di Meola, Meditációs albumok, Country zenék, Filmzenék, Rockoperák, Rockoratóriumok, Musicalek, Operettek, Klasszikus zenék, Népek zenéi - Folk etcetera, etcetera, etcetera. Bizton állíthatom maradtak ki a felhozatalamból egynéhányan, de nagyvonalban Ők és az efféle nagy és kiskirályok ülnek az én dallamvilágom trónjában. S így már tényleg lehet elemzésbe kezdeni. Rólam most mi derült ki? Rövid válasz gyanánt ez illene ide: Sokszínű egyéniség. Eszem ágában sincs magam jobbnak titulálni, mint ami és aki ténylegesen vagyok. De azt hiszem ez az igazság. Ha valakit érdekel a konkrét kérdésre (Miért gondolod magad sokszínűnek?) a szintúgy konkrét és őszinte válaszom, annak szívesen kifejtem. :-) Óriási távok vannak ám egy-egy pólus között. Pl.: Csajkovszkij versus Pa-Dö-Dő vagy 100 Folk Celsius versus Magyar Mise rockoratórium. A teljes emberi érzelmi skála felvezethető a zenetáram összességére. Ráderőltetik - megszereted. Sokat szól a rádióban - megszereted. Barátodnál hallod - megszereted. Rábukkansz véletlen az interneten - megszereted. Filmet nézel, s meghallod a zenéjét - megszereted. Millió és megannyi módja, lehetősége banális pillanata lehet az adott zene megkedvelésének. Koncz Zsuzsának én már hosszú idők óta nagy rajongója vagyok. A legtöbb koncertjén jelen vagyok, az első sorban, a legdrágább ülőhelyeken. A szobám a sok plakátjától, LP-itől, kazettáitól, CD-itől, fényképeitől, újságcikkeitől úgy néz ki mint egy neki állított szentély. S mindez minek köszönhető? Egy rendkívül egyszerű mozzanatnak. Anno (kb.12 esztendős koromban) kaptam a bátyámtól egy hordozható kazetta-lejátszót (Ma ilyet múzeumban láthatsz - spéci megnevezése: walkman)... Rögtön panasszal kellet élnem, ugyanis belevaló hanganyagot nem kaptam. Így 'hát mit volt mit tenni: kértem tőle ,,mindegy, hogy mit" ürüggyel egy kazettát. Ő leemelte a polcáról az egyik KZS albumot, így az került bele a kis oda-vissza csévélős A és B oldalt is kezelő lejátszómba. Természetesen éjt nappallá téve nyüstöltem a készüléket az említett felvétellel. Egyébként hozzá sok és rövid idő leforgása alatt az összes Koncz album nálam kötött ki (Merthogy tesókám fiatalkorában szintén rajongója volt a művésznőnek, így volt neki elég relikviája, melyekből kedvemre választhattam). Ezek 'cseppet' kiegészítve más tartalmakkal, mindmáig nálam vannak.
Azzal a swunggal, ahogy én megszerettem, Ő lassacskán kezdett odébbálni más műfajok felé.
Ezzel a példával szerettem volna szemléltetni, hogy apró dolgok mennyi mindent tudnak sikeresen befolyásolni. Ezesetben a zene szeretetét. Persze szörnyűlködni is lehet egy-egy felvételtől. Ennek is lehetnek különféle okai. Ha valaki nem találtatik épp szabadidejének híján - nyugodtan megoszthatja velem kedves sztoriját - miképpen vált áldozatává egyik-másik zenét közvetítő Ikonjának jó és rossz értelemben is.
Vannak ám egyébként olyan track-ek is, melyek általánosságban polgárpukkasztóak. Ajánlom mindenki figyelmébe pl.: Dolly Rambo avagy Madam X-otic formációkat. http://www.youtube.com/watch?v=GgqmmB1aRUA&feature=related. A hab a tortán nem is igazán a művészete, hanem az elszántsága. Az, hogy mélységesen komolyan gondolja mindazt, mit tényked. Ő nem akar polgárpukkasztó lenni, legalábbis nem erre törekszik. Híres akar lenni, hírhedt lett, elismert akar lenni... Ööö, 'hát kéremszépen csak reménykedni tudok, hogy nem lesz az.
Mindenesetre ne Ő legyen a mérce az igényes muzsika birodalmában. Bár, ha gondoljátok...
Hallgassunk Mindnyájan zenét!
Zenét ami nevel, szórakoztat, elmélyít, gondolkodóba ejt, elvarázsol, örömöt ád, kikapcsol vagy olyasfélét, ami csak azért szól, hogy ne a csend uralja a napjaink!

2010. január 12., kedd

No, no, no Combino!


Nap, mint nap érnek veszteségek, csalódások, sérelmek... No igenám, de ezekhez a negatív behatásokhoz való hozzáállásunk akár a libikóka másik irányába is billentheti a dolog súlyát, ami akkor persze rögvest pillekönnyűvé válik jelentéktelenségének köszönhetően. Ma lett volna két előadásom. De történt egyszer (temérdekszer), s újra vala, hogy ezt egy gigantikus vállalat sikeresen meghiúsította. A BKV-ról ejtek jelenesetben szót. Nevetek rajtuk, mert komolyan venni mindezt már rég nem lehet. Szóval a mai előadásainkat megvásárolta két iskola... A ,,csurig" megtelt színházteremben sok kíváncsi és derűlátó diákocska tekinthetett volna csapatomra és reám. De nem adatott meg nekik eme lehetőség. Lemondták. Persze, joggal. Hisz előre gondolkodtak. Sejtették - illetőleg tudták, hogy ilyen balga helyzetben nem valószínű, hogy minden diákjuk sikeresen bejut majd híres-neves oktatási intézményükbe. (Ott lettem volna azokban a pillanatokban, amikor a tanárnénik közlik a gyerkőcökkel, hogy miért is marad el a rég várt színházlátogatás.) Arról nem is beszélve, hogy valamiképp nekem is idő előtt illett volna megjelennem az öltözőben teljes harcidíszben és sminkkel az orcámon. Nincs autóm, Szentendrén lakom - egyszóval nem sok esélyem lett volna a BKV kontra Jómagam versenyében. Akinek a szabadságvágy a jelszava, az ráeszmélhet, hogy úton-útfélen megállíthatják - a járművét. S ekkor már nem tud sirály módjára szállani. Beláthatja: vannak korlátok, melyeket nem tud átugrani. Számunkra idegen személyek korlátozzák a kiteljesedésünket. Ebugattát! Ám -Sebaj Tóbiás!- Jó, rendben van. Elmaradtak olyan elfoglaltságaim, melyek általában örömmel telítenek meg, nem kapok majd két meg nem tartott előadásomért honoráriumot, s nem tudtam fővárosi ügyes-bajos dolgaimat véghez vinni. A sok nem után következzen egy újabb: NEM érdekel. Az én jókedvem ne próbálja meg senki sem megingatni. Nem adom meg a lehetőséget senkinek arra, hogy a későbbiekben úgy támadhasson újra: Megint nyerni fogok! Nem fogsz! Ígérem. Bennem nincs semmilyennemű dac, indulat, felháborodás. De tényleg. Hisz kaptam cserébe egy teljesen munkaszűz napot. Úgy rendelkeztem vele, ahogy szerettem volna. Nem keltem korán, olvasgattam, kreatív facér módjára főztem magamra, a felhalmozódott mosatlanjaim vízsugár alá állítottam, takarítgattam - egyszóval eltelt a napom. S mégiscsak dolgosan. Nincs hiányérzetem. Sőt. Köszi a sztrájkolást sohasem elvető BKV és pereputtya ezt a nyugodalmas, ügyesen castingolt jegyellenőröktől mentes keddi napot! Csak így tovább!