Üdvözöllek!

2010. február 4., csütörtök

Szójakockát eszem egy lomtalanított hófotelben

Az elmúlt időszak az igazán koncentratív és szorgos munka jegyében telt számomra. Korán ébredtem, éjszaka feküdtem.
A mai napon viszont a nyugodalmasság, a rehabilitáció és a pihenés került előtérbe. Egyáltalán nem bánnám, ha – mikor úgy érzem, hogy kezdek pilledni, fáradni – azon nyomban félrevonulhatnék. Kényelmesen nem lehet átlagon felettit alkotni. Márpediglen én arra törekszem. Mióta nem csupán az iskolapadban ülve telnek napjaim, két dolog jelentett számomra problémát:
1. Ha sok munkám akadt.
2. Ha egyáltalán nem volt munkám.
Köztes állapotokra nem igazán emlékszem.
Mindezzel egyébiránt azért hozakodtam elő, mert legutóbbi bejegyzéseim valamelyikén volt merszem megemlíteni, - nem áll rendelkezésemre mindennap annyi szabadidő és kellő energia, hogy e Blogba új sorok kerülhessenek.
De mialatt teltek-múltak a napok, történt velem egy s más…
Például Január 30.-án hajnali 3-tól egészen kora estig folyamatosan esett a hó Budapesten és az ország egész területén, összesen több mint 20 centiméter.
A BKV buszai a szokásosnál jóval lassabban tudtak csak haladni, és a villamosok közlekedése is akadozott a befagyott váltók miatt. Az elővárosi vonatok 15-20 percet késtek. S a hírek szerint gyalogost is gázolt egy hókotró a XV. kerületben.
A hó mennyisége másnapra megduplázódott, s még a soron következő napokon is hulldogállt.

Ekkor már rég lapoznom kellett a falinaptáramon. Immáron Februárt írunk.

Nekem tulajdonképpen rendkívül kedélyessé tette a hangulatom a szüntelen hózuhatag. 10 esztendeje esett ekkora mennyiség. S én arra emlékszem is. Kisfickó voltam ugyan, de tudom, hogy ölben vittek oskolába, különben elvesztem volna a hideg és fehér csodában. Ekkor még a Pest megyei Pilisen éltünk, ahol az urbanizáció cseppet sem ütötte fel a fejét. Nem is utcában laktunk. Dűlőben. Szőlőskertek tömege végén. Állítani merem, hogy a településnek egyetlen hókotrója sem volt. Talán megyei szinten kaphattunk volna egyet. De nem kaptunk.
Valahogy átvészeltük azokat a napokat is…
Még tegnap is elsétáltam velem azonos magasságú hódombok mellett. Ezek úgy állnak a kapuk előtt, mintha arra várnának: valaki szállítsa el őket. Talán egyszer lesz ,,hólomtalanítás”. (Sűrű hóból formált megunt bútorok leselejtezése) Ki tudja?!
Bátyám mesélte, hogy ez a váratlan időjárás megbabonázott egy-két vendéglátó egységet is. Szerette volna kulináris élvezeteit kielégíteni egy helyi cukrászdában, de hoppon maradt. Egy, a bejáratra kifüggesztett szöveg a havazásra hivatkozva, arra hívta fel az arra tévedők figyelmét: Ma zárva tartanak. Nahát.
Aznap egyik barátommal csevegtem az internet nyújtotta lehetőségeken keresztül. Kissé sikerült indulatosságot kiváltani személyéből. Pedig nem volt szándékomban. Pusztán mondogatni kezdtem neki, hogy: Ez még csak a kezdet! Holnap ugyanennyi hó esik majd! Holnap még kacifántosabb lesz a közlekedés!
Visszareagált, hogy milyen pesszimista és negatív gondolatvitelű krapek lettem, aztán hirtelen eltűnt az éterből. Meg sem várta, hogy tudassam vele: TV Híradóból hallottam, meterológusok szajkózták mindezt. S ezegyszer igazuk is volt.
Valószínűleg dacból nem kíván velem azóta szóba állni az említett alany. Vagy csupán engem okol a második ,,felvonásért”.

Az amúgy erőteljesen és távolról is jól hallhatóan kattogó HÉV ezúttal tompa, halk módra közlekedett. Bár lehet ez illúzió – de én így észleltem. Hagyjatok meg abban a hitben, mely szerint a sínre került hó finomítja a vonatok hangerejét.
Miközben a csendesen zakatoló vasút ablakain érdeklődve tekintgetett ki minden utas, én mitsem törődve a hóviharral – filmet néztem a hordozható lejátszómon. Tapsi Hapsi kalandjai kísértek végig utamon. Tényleg azt néztem. Felhőtlen abszurd és Oscar díjas képsorok a Warner Bros stúdióiból.

A metró felé menet figyelmes lettem egy kellőképp spicces, hanyag öltözékű férfiemberre, aki acapella Máté Péter számokat énekelt. Hibátlanul és szinte kiváló zenei érzékkel. (Este, mikor hazaindultam ugyanott tartotta önálló koncertjét.) Remélem azért pihent, miközben én dolgoztam. Ha nem, ’hát kalapom hajtom előtte.
A metrón velem szemben álldogált egy hölgy akinek a hátizsákjából időnként egy apró termetű, piros kabátkát viselő, fekete színű, vacogó csivava kutyus tekingetett ki. Tündéri látvány volt. Sokat nézett a szemembe, s megigézett.

Időközben megszállt valami téli baj. Torkom sajdul, köhögök; ráadásul hurutosan. Egyik sem volt jellemző rám, mivel mindig gondosan a nyakamra tekert sállal mendegéltem mindenfelé.
Ezellen küzdve kénytelen voltam gyógyszertárba menni. Drága mulatság ám betegnek lenni. Két olyan gyógykészítményt vettem, amiből kis és nagy kiszerelés is létezik. Nekem elég volt a kisebb. Így is elfogyasztottak dobozonként egy-egy Mátyás királyt. Fájdalmat fájdalom követ ilyenkor. Ugyanis olyan érzésem van, mintha valamely fogamat húznák.

Hideg van, hó van, jég van – na jól van! Csúszósak (Aigner Szilárd szavával élve: síkosak) az utak. Előbuggyantva mini-menőségemmel közlekedtem, mígnem egyszer kinevetve a talaj jégpáncélját (Húúú, de csúszós vagy, s én még lásd talpon állok, hihihi!) bizony elbuktam. Ebből csak az a tanulság, hogy még a jégtakarónak is lelke van.
Tomporom néminemű pátyolgatásra szorult, de túléltem a zuhanást. Senki sem becsülje le az élettelen dolgokat. Mert lehet – nem is azok.

A hűvös napokon mindig jólesik kanalazni egy adag meleg pudingot… Teszem fel, ezzel nem csak én vagyok így. Szóval sokan szeretjük a frissen készült, főzött pudingot.
Az egyik híres-neves gazdaságos termékeiről ismert hipermarketben vásároltam vanília ízű pudingport. Mikor megvettem nem gyanakodtam, mikor megfőztem már igen, mikor megettem már nem. A boltban feledtem a kereskedelmi láncolat mások által kialakult véleményét. Bátran vásároltam. Otthon elkészítettem a pudingomat. Piros színű lett, tehát akkor, abban a pillanatban okkal gyanakodtam. Megkóstoltam, beleettem, eloszlott minden kételyem. Már majdnem azt hittem megkárosítottak. A terméken az állt: Vanília ízű pudingpor. Valóban vanília izű volt. Ha nem néztem a kanalamba vaníliapudingot nassoltam, ha láttam a kanalam tartalmát és még nem kostoltam (volna) bele, eperpudinggal szemeztem.
A lényeg a lényeg, ízre stimmelt. Ma már lehet, hogy ezt is értékelni kell. Egyébként lehet, hogy még sok ilyen nyalánkságot kebelezek majd be az elkövetkező napokban, mert 2.-án, mikor a medvék kikandikáltak a barlangból, épp ,,sütött” a nap. Árnyékuktól megszeppenve, fejvesztve dobogtak vissza alvóhelyükre. Szóval hosszú telünk lesz.

Került még a kosaramba különleges termék. Szójakocka a böcsületes neve. Kevesebb, mint 80, azaz nyolcvan forintért lehet hozzájutni. A szójababot szeretem, a szójafasírttal sincs különösebb problémám. No de ez a termék igazán nagy változást hozhat a magyar konyhákra. Valamelyest köztudott, hogy a szójakészítmények általában húspótlóak. Éppen ezért nem is vagyok éljenző pártolója. Ugyanis nagy húsimádónak gondolom magam. Az igazat megvallva – majd jó lesz valamire – alapon vásároltam két csomaggal. Nyersen nem jó az íze, sőt egyáltalán nincs semmilyen íze. Mint az utólag kiderült ez a vegetáriánusok húsapróléka. (Gulyásba, pörköltbe, Brassóiba ajánlják). Mikor elolvastam az elkészítési javaslatot kissé megrázkódtam: „Áztassunk be 1 rész szójakockát 2 rész fűszeres, ételízesítős vízbe, 1-2 órára. Mikor a szójakocka a vizet felszívja, a hússal azonos módon kezelhető anyagot kapunk, melyet a továbbiakban tetszés szerint felhasználhatunk. Brassói aprópecsenye: Személyenként 5 dkg szójakockát beáztatunk, majd ételízesítős vízben forralunk, míg teljesen megpuhul. Teflonlábasba öntsünk olajat és a szójakockát sóval, borssal fűszerezve, apróra vágott vöröshagyma hozzáadásával fedő alatt, lassú tűzön pároljuk. Közben adjunk hozzá 2-3 gerezd szétnyomott vagy apróra vágott fokhagymát. Mikor az ízek összeálltak, fedő nélkül főzzük le a levét. Kockára vágott sült burgonyával tálaljuk.”
Ígérem, hogy amint időm engedi, elkészítem! Esküszöm. Aztán hírül adom a tapasztalataim. S, ha netán ízlene a kreáció, akkor a későbbiekben eszem ágában sem lesz majd 1000Ft ért húst vásárolni, mikor 80Ft-ért is megvehetem a fő alapanyagot. Meglátjuk legyőz-e a száraz kutyaeledelre emlékeztető szójakocka, s végleg lemondok-e az állati eredetű készítményekről. Azt hiszem én már tudom a választ.

Nem tudom mi lelt engem, de 'bizisten visszaküldetném magam a szocializmusba. Néhány napra mindösszesen. Csupán kíváncsiságból. Hallottam a korról jót is, rosszat is. Egyre többet hallgatom a Best Of Cocialism duplalemezes magyar CD kiadványt. Nagyon tetszenek az úttörő és munkásmozgalmi dalok! Nemrég cseréltem le (mások intelmeire hallgatván) telefonom a; Mint a mókus fönn a fán… kezdetű csengőhangot. Sokáig ez szólalt meg, ha valaki keresett, de a tömegközlekedési eszközökön több mogorva tekintetbe is beleütköztem. Ezért csak itthon nyüstölöm e trackeket.

Ha még vagy 500 hasonló felfedezést teszek, mint amilyenre szert tettem a napokban – tutti fizikusnak mennék. Történt ugyanis, hogy egy kevésbé dolgos pillanatban a számítógép előtt ücsörögve, kisded módjára játszadozni kezdtem egy műanyag flakonnal, amiben egy kevés ásványvíz volt. Dobáltam, pörgettem, forgattam. Aztán: az üveget fejjel lefelé tartva körbe-körbe kezdtem lötykölni a vizet, majd a kupakos végét gyorsan ráhelyeztem az asztal sík felületére. Amit tapasztaltam: Annak ellenére, hogy nem a flakont forgattam, hanem csak a folyadékban keltettem örvényt – a flakon is forgásba kezdett. Rajta! Tessék! Mindenki próbálja meg!
S ha Öveges professzor ezt már prezentálta valamikor, akkor storno! De ezesetben is hagyjatok meg hitemben: hogy e kísérlet az én nevemhez fűződik.

Akik ismernek, tudják; ritkán járok multiplexekbe ,,tömegfilmeket” nézni. Szeretem a kisebb alapterületű, barátságosabb klub mozikat a maguk művészfilmjeivel. De mostani friss élményemnek köszönhetően megvilágosodtam: Nem lehet bizonyos filmeket középszerűen élvezni. Az utóbbi időkben fellendült a 3D-s filmek kereslete. Bevallom: Moziban –ezidáig- még sosem láttam ilyen technikával tarkított produkciót. Ez volt az egyik tényező, amelyik sarkallt, a másik pediglen egy globális hírháló, mely dicsért egy bizonyos filmet. Több, mint 10 esztendő munkája áll a rendezőnek James Cameronnak és csapatának az Avatar-ban. De megérte ilyen hosszasan várni a végeredményre. Nem vagyok elfogult a filmművészettel sem, de ez az alkotás páratlan, elsőrangú, csodálatos és lenyűgöző audióvizuális élményt kínál mindenkinek. Pláne 3D-ben! Nem láttam még ehhez foghatót. A zenei betétek is kifogástalanok. (Már a lejátszómon vannak a dalok!) Jelenlegi állás szerint 9 Oscar-díj jelölést kapott. Megérdemelten. Ajánlom mindenkinek e 160 percnyi remek kikapcsolódást.

S ha már a filmeknél tartunk… Egyik barátom hajdani beszélgetésünk alkalmával hozzám dobott egy filmcímet. Egy olyan filmről ejtett szót, ami számomra nagyon fontos alkotás. Ez is egyfajta mérföldkő. Csak nem Hollywood életében, hanem a Mi Magyarhonunkban. Szóba került az 1967-es, Banovich Tamás rendezte Ezek a fiatalok című film. Főszereplője az én régi nagy kedvencem: Koncz Zsuzsa. Érthető, hogy rezonáltak antennáim, mikor kedves barátom kijelentette, hogy neki ez a film megvan, ráadásul digitális formátumban. A kor fiatal magyar zenészeit felvonultató filmet nem adták ki sem DVD-n, sem más régebben használatos adathordozón. Tehát örömömre szolgált, mikor nálam is lehetett végre egy kópia. Ezt se hagyja ki senki, aki kedvet érez egy kis időutazásra...

Szeretnék tanácsot kérni Tőletek! Elsősorban olyan embertársaimtól várok válaszokat, akik átérzik az én helyzetem. Előnybe van az, aki már esetleg földhöz csapta az internetkapcsolatot elősegítő router-ét. Pozitívum, ha még ugrált is rajta és szidalmazta, megszemélyesítette. Aztán ígérem én adok majd tanácsokat, hogy miként küzdhető le a felfokozott idegesség. Ugyanis én nem erősítem a fent megemlített indulatos emberek pártját, de tudom: Mindenki más viszont, nehezen tudná másképp kezelni-e helyzetet.
Nem érzékeli a modemet a számítógép; érzékeli, de nem csatlakozik; csatlakozik, de rögvest leléptet; lassú az adatátvitel, viszont mikor gyors, megszakad a kapcsolat… És a többi satöbbi. Ismerős szituációk?
Ezt kell nekem megélnem??? Mit vétettem, hogy ily szörnyű büntetést sújt reám az ördög! Inkább aludjon, mert szerintem már fülig csipás lehet!!!
Nem akarom, hogy remegő kezekkel, vérvörös szemekkel tomboljak a szobámban! Mitévő legyek? Már így is két USB modemet váltogatok. Mert hamar felmelegszenek, s míg az egyik hűl addig a másikat próbálom használni…
Most röhögsz?! Komolyan?! Rajtam?!
Ide figyelj! Nem állok jót magamért! Tanácsot kértem, nem gúnyolódást!!!
Na jól van! Te akartad!
Hova tettem a Gillette pengém???
Nem! Nem borotválkozni akartam!
Vagy szerinted ez a balta is csak favágásra alkalmas?